HU | EN | DE | FR

Megye

Közgyűlés

Hivatal

Közérdekű adatok

Kattintásra átvált az akadálymentes verzióra!

Kezdőoldal Hírarchívum


A megye települései

Képgaléria


01.27.
2017.
MEGVANNAK A KARÁCSONYI PÁLYÁZAT NYERTESEI
Közel 130 alkotás, 5 különdíj  - Forrás: jnszm.hu
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2016. év végén hetedik alkalommal hirdette meg az advent időszakához kapcsolódó rajz és kézműves termékek pályázatát. A beérkezett alkotások értékelését követően a sajtó nyilvános eredményhirdetést 2017. január 26-án tartották a Megyeházán. A díjakat Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és Berec Zsolt alelnök adta át.

A felhívás célja az volt, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye lakosait aktívan bevonja az adventi készülődés időszakába. Az ünnepi élményeket rajz, valamint az ünnephez kapcsolódó, helyi termékeket, alapanyagokat felhasználó és/ vagy a megyére jellemző motívumokat, szimbólumokat megjelenítő kézműves alkotások formájában jeleníthették meg a pályázók.
A zsűri tagok közel 130 alkotásból választották ki a nyerteseket. Erős lobbi tevékenységüknek köszönhetően idén is több különdíj talált gazdára, hiszen az eredeti kiírás szerint kategóriánként az első három helyezett díjazása szerepelt a tervek között.
Kovács Sándor köszöntőjében kiemelte, hogy a pályázat során elkészült alkotások utóélete garantált, hiszen iskolákban, családoknál maradandó tárgyi emléket jelentenek, egyúttal további inspirációt nyújtanak újabb munkák elkészítéséhez.
Kenyeres Sándorné, a kézműves kategória zsűri elnöke elmondta, örül annak, hogy a kézműves termékek már második éve képezik a pályázat részét és idén is sok fejtörést okozott a nyertesek kiválasztása.
A rajzok kapcsán Bosnyák Zsuzsa, zsűri elnöke örömének adott hangot a tekintetben, hogy a tavalyi munkákhoz képest most a pályázók kicsit bátrabban használták az eszközöket. Ugyanakkor arra biztatta rajztanár kollégáit és a szülőket, hogy a gyerekek kreativitását jobban merjék szabadjára engedni a következő pályázatnál.



A szakemberekből álló zsűritagok döntése alapján az alábbi végeredmény alakult ki:

 

Rajz kategória:

I. helyezett: Enyedi Zsolt István (Szolnok) "Ünnep előtt a Kossuth téren" című rajzáért.Nyereménye: 60 000 forint értékű vásárlási utalvány
II. helyezett: Szabó Zsófi, Madácsi Maja (Szolnok). „Gyermek ünnep” című alkotásáért.Nyereménye: 30 000 forint értékű vásárlási utalvány
III. helyezett: Pap Bernadett (Szolnok). „Karácsonynak éjszakáján” című rajzáért. Nyereménye: 20 000 forint értékű vásárlási utalvány

Különdíjasok ( 5.000 Ft-os vásárlási utalvány):

- Gyáfrás Panna (Szászberek). „Mennyből az angyal” című rajzáért
- Tószegi Fanni (Szolnok) „Téli táj, kivilágított város” című rajzáért
- Galbács Attila: (Jászberény) „Együtt” című rajzáért
- Nagy fokú aktivitása miatt a Szandaszőlősi Általános Iskola 15 000 Ft értékű utalványban részesül.


Kézműves termék kategória:
I. helyezett: Antal Borbála (Szolnok)„Karácsonyi ablak” című szalmafonatáért. Nyereménye: 60 ezer forint értékű vásárlási utalvány
II. helyezett: Czupp Pál (Kunhegyes) beküldött fafaragásaiért. Nyereménye: 30 ezer forint értékű vásárlási utalvány

III. helyezett: Fergéné Berkesi Tünde (Szolnok). „Szent család” című mécstartójáért. Nyereménye: 20 ezer forint értékű vásárlási utalvány

Különdíjat kapott ( 5.000 Ft-os vásárlási utalvány):
Tóth Fruzsina (Szászberek) „Házikó” című alkotásáért

A pályázat kiemelt támogatója a Szféra Tisza Kft. és a Kötiviép ’B Kft.

Az eseményről készült képgaléria elérhető ezen a linken: https://www.facebook.com/pg/jnszm/photos/?tab=album&album_id=1405885569443778 

 

  

Vállalkozás-ösztönzés

Kattintson a térképre a vállalkozások megtekintéséhez.

Hírlevél

A hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg az email-címét:

Eseménynaptár
KeSzCsSzVa
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
2017. Augusztus
Közadatkereső

A közadatkereső használatával bárki hozzáférhet a közzétételre kötelezett szervek közzétett adataihoz.

Közösség
Partnereink
GFX + DEV + SEO + APP Arculattervezés, Portál fejlesztés, Webáruház készítés, Arculati kézikönyv, Grafikai tervezés, Logó tervezés, Weboldal tervezés, Egyedi fejlesztések, Keresőmarketing, SEO
Köszöntő | Megye | Közgyülés | Hivatal | Közérdekű | Aktuális | HONLAPTÉRKÉP

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzati Hivatal

5000, Szolnok Kossuth L. u 2. 56/505-200* info@jnszm.hu

Készítette és üzemeltetiEP választás INTERREG IIIC