HU | EN | DE | FR

Megye

Közgyűlés

Hivatal

Közérdekű adatok

Kattintásra átvált az akadálymentes verzióra!

Kezdőoldal Hírarchívum


A megye települései

Képgaléria


12.04.
2014.
KKVHÁZ MEGYÉK VETÉLKEDŐJE
Csoportjából elsőként jutott a fináléba megyénk csapata - Forrás: jnszm.hu 
Rendkívüli érdeklődés mellett került megrendezésre a KKVHÁZ Megyék Versenye idei évi döntője november 3-án Budapesten. A határon túli magyarok bekapcsolódásával kiszélesedett verseny céljai egyszerűek voltak: játékosan közösséget teremteni, segíteni a hálózatosodást és erősíteni a tudásmegosztást.
A szerdai döntőben két forduló produkciója alapján döntött a Bod Péter Ákos vezette Elnökség. 

Az első feladat a megyére jellemző áruk, szolgáltatások bemutatása volt. Jász-Nagykun-Szolnok megye egy igen ötletes verssel állt elő, mely minden bizonnyal elnyerte a szakmai zsűri tetszését, mert csoportjából ( két tízes csoportra osztották a résztvevőket) elsőként juttatta megyénket a második - döntő - fordulóba. Két további megye közönségszavazással jutott tovább. A döntőben három perc állt a megyék rendelkezésére befektetők meggyőzésére. A döntőbe jutott nyolc csapat ( hat szakmai döntéssel + két közönségszavazattal) közül végül Békés megye végzett az élen, a második helyet a Vajdaság, a harmadikat pedig a Felvidék csapata szerezte meg. Jász-Nagykun-Szolnok megye csapatának a helyszínen drukkolt Berec Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke is.

 

Már a döntőt megelőző internetes selejtezőkön is a kreativitás fejlesztése volt a szervezők célja. A csapatok olyan feladatokat kaptak, amelyek a termékfejlesztés és innováció szükségességét mutatták be és segítettek megérteni, hogy egy térség tőkevonzó képessége csak a helyi vállalatok és az önkormányzatok összefogásának lehet az eredménye.
A versenybe idén szeptemberben 27 csapat nevezett. A tegnapi budapesti döntőbe végül 20 csapat jutott be. 

A döntőről készül további képek megtekinthetők a www.facebook.com/jnszm oldalon. 

  

Vállalkozás-ösztönzés

Kattintson a térképre a vállalkozások megtekintéséhez.

Hírlevél

A hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg az email-címét:

Eseménynaptár
KeSzCsSzVa
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2017. Április
Közadatkereső

A közadatkereső használatával bárki hozzáférhet a közzétételre kötelezett szervek közzétett adataihoz.

Közösség
Partnereink
GFX + DEV + SEO + APP Arculattervezés, Portál fejlesztés, Webáruház készítés, Arculati kézikönyv, Grafikai tervezés, Logó tervezés, Weboldal tervezés, Egyedi fejlesztések, Keresőmarketing, SEO
Köszöntő | Megye | Közgyülés | Hivatal | Közérdekű | Aktuális | HONLAPTÉRKÉP

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzati Hivatal

5000, Szolnok Kossuth L. u 2. 56/505-200* info@jnszm.hu

Készítette és üzemeltetiEP választás INTERREG IIIC