HU | EN | DE | FR

Megye

Közgyűlés

Hivatal

Közérdekű adatok

Kattintásra átvált az akadálymentes verzióra!

Kezdőoldal Hírarchívum


A megye települései

Képgaléria


12.01.
2014.
ELINDULT A KARÁCSONYI FOTÓ- ÉS RAJZPÁLYÁZATUNK  
December 27-ig lehet benyújtani az alkotásokat 
November 30-án, advent első vasárnapján elindult a „Karácsonyi fények” fotó- és rajzpályázat a megyében élők számára. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat immár negyedik alkalommal hirdette meg a várakozás időszakához kapcsolódóan pályázatát. A munkákat november 30. - december 27. között lehet benyújtani. A Facebook oldalunkra (is) feltöltött fotók és rajzok közönségszavazáson vesznek részt. A pályázati kiírás és a jelentkezési lap a honlapunk jobb felső sarkában található képre kattintva érhető el. 

Három év kedvező tapasztalatai már beszédesek.  A több éves hagyományokra visszatekintő verseny  rendkívül népszerűnek bizonyult szerte a megyében, szinte alig van olyan település, ahonnan ne kaptunk volna pályázatot.

Az elmúlt évek során összesen közel háromszáz fotót és mintegy háromszázhetven rajzot küldtek be nekünk. Nagyon örülünk annak, hogy vannak évek óta nagyon aktív iskolák, ahol rajzóra keretében készülnek a pályaművek. 

A beküldés határideje idén is karácsony utánra tolódik, azért, hogy a fa alatt készült képeknek, a családi együttlétet és az ajándékozás örömét megörökítő fotóknak se maradjunk híján. Ezért november 30 – december 27. között lehet majd postai úton beküldeni vagy a megyei önkormányzat Facebook oldalán (www.facebook.com/jnszm) található alkalmazást használva feltölteni a fotókat és rajzokat. Az ide feltöltött fotókat és rajzokat közönségszavazásra bocsátjuk december 28. és 2015. január 4. között.
A díjakra még eddig senki nem panaszkodott. Ez minden bizonnyal idén sem lesz másképpen, hiszen kategóriánként értékes nyereményeket várják gazdáikat. Újdonság lesz, hogy a voksolók is nyerhetnek. A pályázati kiírás a díjak listájával december 5-ig kiegészítésre kerül.

 
A pályázat Jász-Nagykun-Szolnok megye lakosainak, az állami és civil szféra szereplőinek aktív bevonását célozza meg az adventi készülődés időszakában. A fotók és rajzok feldíszített, kivilágított épületek, közterek, lakóházak, udvarok mellett a karácsonyhoz kötődő életképeket, hangulatot, életérzést is megörökíthetnek az advent jegyében. Egy pályázó mindkét kategóriában küldhet be dokumentumot. A rajzokat és a fotókat is szakemberekből álló zsűri bírálja el.
A pályázathoz ki kell tölteni egy jelentkezési lapot is, amelyet a vadas.sandor@jnszm.hu e-mail címre kell beküldeni. További információ szintén ezen az e-mailen vagy az 56 505 994-es telefonszámon kérhető. 

  

Vállalkozás-ösztönzés

Kattintson a térképre a vállalkozások megtekintéséhez.

Hírlevél

A hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg az email-címét:

Eseménynaptár
KeSzCsSzVa
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2017. December
Közadatkereső

A közadatkereső használatával bárki hozzáférhet a közzétételre kötelezett szervek közzétett adataihoz.

Közösség
Partnereink
GFX + DEV + SEO + APP Arculattervezés, Portál fejlesztés, Webáruház készítés, Arculati kézikönyv, Grafikai tervezés, Logó tervezés, Weboldal tervezés, Egyedi fejlesztések, Keresőmarketing, SEO
Köszöntő | Megye | Közgyülés | Hivatal | Közérdekű | Aktuális | HONLAPTÉRKÉP

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzati Hivatal

5000, Szolnok Kossuth L. u 2. 56/505-200* info@jnszm.hu

Készítette és üzemeltetiEP választás INTERREG IIIC