HU | EN | DE | FR

Megye

Közgyűlés

Hivatal

Közérdekű adatok

Kattintásra átvált az akadálymentes verzióra!

Kezdőoldal Hírarchívum


A megye települései

Képgaléria


03.27.
2014.
MEGYEI IFJÚSÁGI KÖZGYŰLÉS
Ifjú vezetőket keresünk! - Forrás: jnszm.hu

 Legyél tagja a megye ifjú vezetőinek címmel! pályázatot hirdetett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat a Megyei Ifjúsági Közgyűlésben történő részvételre 9-12. évfolyamos diákok számára. Ma délelőtt Szolnokon, a Megyeházán volt az első megbeszélés a témában.

 

A résztvevő diákokat és pedagógusokat Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy a legaktívabbak a Sziget Fesztiválra és az EFOTT-ra kapnak belépőket, valamint lehetőségük nyílik majd résztvevőként bekapcsolódni a megyei önkormányzat szervezésében megvalósuló nemzetközi eseményeken, programokon.

 

Galó Anita, a projekt vezetője és Karancsi Tamás, a rendezvény megvalósításában közreműködő JNSZ Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kft. igazgatója ismertette a felhívás kereteit, a kiválasztás és megvalósítás menetét és ütemezését.

 

Az intézményenkénti két jelöltet az oktatási intézmények vezetői - a diák önkormányzat vezetőjével és a DÖK munkáját segítő tanárral közösen - jelölik ki.
A megyei ifjúsági közgyűléssel kapcsolatban további információ - pályázati felhívás, jelentkezési lap - megtalálható honlapunk főoldalán, a bal oldali sávban található "Partnerek vagyunk" program menüpontban.

  

Vállalkozás-ösztönzés

Kattintson a térképre a vállalkozások megtekintéséhez.

Hírlevél

A hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg az email-címét:

Eseménynaptár
KeSzCsSzVa
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2017. Április
Közadatkereső

A közadatkereső használatával bárki hozzáférhet a közzétételre kötelezett szervek közzétett adataihoz.

Közösség
Partnereink
GFX + DEV + SEO + APP Arculattervezés, Portál fejlesztés, Webáruház készítés, Arculati kézikönyv, Grafikai tervezés, Logó tervezés, Weboldal tervezés, Egyedi fejlesztések, Keresőmarketing, SEO
Köszöntő | Megye | Közgyülés | Hivatal | Közérdekű | Aktuális | HONLAPTÉRKÉP

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzati Hivatal

5000, Szolnok Kossuth L. u 2. 56/505-200* info@jnszm.hu

Készítette és üzemeltetiEP választás INTERREG IIIC