HU | EN | DE | FR

Megye

Közgyűlés

Hivatal

Közérdekű adatok

Kattintásra átvált az akadálymentes verzióra!

Kezdőoldal Hírarchívum


A megye települései

Képgaléria


11.27.
2012.
ORSZÁGOS FÓRUMSOROZAT SZOLNOKON  
A megyei tervezési feladat bemutatása kiemelt téma volt  - Forrás: jnszm.hu

 A Széchenyi Programirodák központi  szervezésében országos fórumsorozat helyszíne volt ma a szolnoki Városháza. A két blokkból álló program első felében a megye és a megyeszékhely feladatainak, fejlesztéseinek bemutatása állt a középpontban. A szép számban megjelent érdeklődőket Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke és Buzás László, a Széchenyi Programiroda regionális igazgatója köszöntötte.  

 

Kovács Sándor elmondta, hogy a fontos feladat a 2014-2020-as időszakban rendelkezésre álló fejlesztési források hasznos felhasználása. A tervezés során figyelembe kell venni a jelenlegi ciklus tapasztalatait és sokkal inkább a szükségletekre alapozni a jövőbeni pályázati forrásokat a hátrányok kiküszöbölése érdekében.

Lakatos István, a megyei önkormányzati hivatal Térségfejlesztési és Külügyi Irodájának vezetője "Fejlesztéspolitikai a megyében. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat felkészülése a 2014-2020-as tervezésre" címmel tartott előadást a megjelenteknek. "  A közeljövő feladata két megyei fejlesztési dokumentum elkészítése: a megyei területfejlesztési koncepció és a megyei gazdasági program. A koncepció helyzetfeltáró részének, mint a tervezés további alapja, elfogadásáról a megyei közgyűlés pénteki ülésén már döntött. Fejlesztések és beruházások megvalósítására három forrás áll rendelkezésre: EU-s és hazai források, valamint a vállalkozói tőke. Az elkövetkezendő ciklus nagy kérdése, hogy tudunk-e élni a programfinanszírozás lehetséges eszközeivel" - mondta el Lakatos István. Az előadás anyaga és a készülő területfejlesztési dokumentumok és kapcsolódó háttéranyagok elérhetőek a Tervezés 2014-2020-as menüpontban.

Szabó István, Szolnok Megyei Jogú Város alpolgármestere a megyeszékhely gazdaságdinamizáló szerepét ismertette, majd Szolnok, a Tisza  fővárosa projekt tanulságait és jó gyakorlatait mutatta be Kertészné Bokor Zsuzsa, projektmenedzser.

A délután blokk témái voltak: a KFI szektor felkészülése a 2014-2020-as időszakra; vállalkozás és projektfinanszírozás; támogatási lehívások a végrehajtási szakaszban; energetikai pályázati lehetőségek.

  

Vállalkozás-ösztönzés

Kattintson a térképre a vállalkozások megtekintéséhez.

Hírlevél

A hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg az email-címét:

Eseménynaptár
KeSzCsSzVa
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
2017. Október
Közadatkereső

A közadatkereső használatával bárki hozzáférhet a közzétételre kötelezett szervek közzétett adataihoz.

Közösség
Partnereink
GFX + DEV + SEO + APP Arculattervezés, Portál fejlesztés, Webáruház készítés, Arculati kézikönyv, Grafikai tervezés, Logó tervezés, Weboldal tervezés, Egyedi fejlesztések, Keresőmarketing, SEO
Köszöntő | Megye | Közgyülés | Hivatal | Közérdekű | Aktuális | HONLAPTÉRKÉP

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzati Hivatal

5000, Szolnok Kossuth L. u 2. 56/505-200* info@jnszm.hu

Készítette és üzemeltetiEP választás INTERREG IIIC